← Vissza a főoldalra

Városi Méhészet és Méhmúzeum

2013-ban kaptam felkérést, hogy szakmai támogatást nyújtsak az első városi méhész projekthez Budapesten.

A Műcsarnok hátsó teraszára került három méhcsaládom, ahol közösségi méhészet keretében kaptak lehetőséget az érdeklődők, hogy kipróbálhassák, milyen is méhésznek lenni. A projekt szakmai és művészeti részén kívül a résztvevők belekóstolhattak az igazi városi mézbe is.

Bemutatták Magyarország első városi méhészetét és méhmúzeumát

Bemutatták Magyarország első városi méhészetét Budapesten, a Műcsarnok hátsó teraszán. A kaptárak tetején létrehozott Új Múzeum Méheknek című interaktív kiállítás csütörtökön 18 órától várja az érdeklődőket.

A Közösségi Méz elnevezésű társadalmi program keretében megvalósult méhészetet a frankfurti székhelyű Finger termelői és művészeti kollektíva két tagja, Florian Haas és Andreas Wolf valósította meg Budapesten – mondta el a projekt szerdai bemutatóján Erdődi Katalin, a program kurátora.

Magyarországon az eredetileg húszfősre tervezett méhészcsoport végül negyven fővel kezdte meg a munkát július elején Tornyossy Csaba okleveles méhész szakmai koordinálásával és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) támogatásával.

A résztvevők között diákok, nyugdíjasok, helyi lakosok és itt élő külföldiek, álláskeresők, új szakmák iránt érdeklődők egyaránt találhatók. A csoport tagjai egy ötnapos intenzív műhelyfoglalkozást követően hetente sajátították el a méhészkedés alapjait.

Úgy tűnik, a méhek nagyon jól érzik magukat a liget szomszédságában, hiszen másfél hónap alatt a három méhcsalád mintegy 65 kilogrammnyi mézet készített. A városi méz független laboratóriumi vizsgálatok szerint megfelel a forgalomba kerülés feltételeinek.

MTI | 2013. augusztus 21.